2007. október 19., péntek

Lusta csirke

Kb. 1 kg csirkecomb, (csirkemellből is finom)
1 evőkanál só,
1 evőkanál Vegeta,
1 kávéskanál örölt bors,
kevés szerecsendió, ( kihagyható)
1 mokkáskanál pirospaprika

A combokat kettévágjuk, alsó és felső combokra. A fűszereket összekeverjük, és ezzel a keverékkel bedörzsöljük a combokat kb. két órával sütés előtt. (Addig krumplit hámozunk).
A tepsit vékonyan kivajazzuk, majd a teljes felületet betakarjuk vékony szalonnaszeletekkel. Erre rakjuk a húst, a megmaradt fűszerkeverékbe cikkekre vágott burgonyát hempergetünk, és a hús köré rakjuk.
A sütő aljára egy másik tepsibe kb. 1-másfél liter vizet öntünk, majd fölé tesszük a másik rácsra a fóliával letakart húst.
Kb. egy óra hosszáig sütjük. Melegen is, hidegen is nagyon finom.
A vizet azért kell alátenni, hogy a gőzben szépen puhuljon a csirke.

Mikor lejár az egy óra hossza, levesszük a fóliát róla, ellenörizzük, hogy meg van e sülve, aztán kicsit megpirítjuk a tetejét.

Nincsenek megjegyzések: